Epika

Fehér József költő, író (Fotó: Benák K.) Fehér József: Messziről jöttem én…   Messziről jöttem én, a hallgatag tanyák világából, hol az alkonyati csendben lágyan összeérnek az árnyak, és langyos estéken a szomszédos kutyák békésen felelgetnek egymásnak. Amikor a pislákoló csillagok fényénél időnként tábortüzet raktunk, oly közel láttam én a holdat, hogy a vén akácról elérhettem volna. Édesanyám szomorkásan gyönyörű éneke ilyenkor betöltötte a nagy mindenséget, és valami végtelen béke vett körül bennünket. Arra gondoltam, hogy most az ő dalát odafönt a mennyben talán hárfazenével kísérik az angyalok. Időnként denevérszárnyak súrolták az eresz szegélyét, és bent, a konyhában az esti…

Toldi Zsuzsa   Az ólban a rózsaszínű malac nagyot sivított. Sivítása az élet jele volt. Ugyan szőrét nem simogatta senki puha kefével, füle tövét ugyancsak nem vakargatta senki sem. Már jó ideje igen zord élet uralkodott. Mégis örült, ha elétették a moslékot. Maradék még jutott, különben is mindenevő volt. Földet ritkán túrt, mert a föld hol megszikkadt a hidegtől, hol sártengerré változott. Ritkán jött jó idő, vagy inkább nincs is soha jó idő. A makkról sokat álmodott. Már nem róla szólt a dal, miszerint víg ormányával kukoricán is megél, és az apjával együtt zenél. A vágóhíd közel, s még rokonait…